Woody Allen egyik filmjében, a Brodway Danny Rose címűben beszélget a címszereplő - egy nem túl sikeres impresszárió (a rendező) - és a Mia Farrow által játszott Tina Vitale nevű nő, akivel bizonyos maffiás ügyek elől való közös menekülés hozza össze emberünket. Nő helyette írhattam volna nőcit is.

Kábé a fél filmen át menekülnek, menekülgetnek, közben beszélgetnek, elvégre mi legyen egy Woody Allen-film lényege, mint hogy ketten extrém helyzetben különös-mókás párbeszédeket folytatnak.

Két részlet.

- Én jól alszom éjszakánként, magának, magának van fekélye.

- Igen, fekélyem van, de tudja, lehet, van abban valami jó is. Tudja, mi az én életfilozófiám? Az, hogy fontos, hogy jókat nevessünk, ehhez nem is fér kétség, de egy kicsit szenvedni is kell, mert különben fogalmunk sincs az életről. Így gondolom.

- Tudja, mi az én életfilozófiám?

- El tudom képzelni.

- Mi a csuda az a bűntudat?... Élek egy jobb lehetőséggel, és kész. Ki érez ma bűntudatot?

- Hogy mondhat ilyet? A bűntudat fontos, nagyon fontos. Különben, különben szörnyű dolgokra képes az ember. Higgye el, nagyon fontos a bűntudat. Én mindig bűnösnek érzem magam, pedig nem teszek semmi rosszat. Tudja, a rabbim, Perstin rabbi, azt szokta mondani, hogy isten szemében mindnyájan bűnösök vagyunk.

- Hisz istenben?

- Nem, nem, de gyötör is miatta a bűntudat.